2012. január 21. 16:57 - Bence1997

2. évad 20. rész: Konfliktusos mészárlás

Megjöttem a 20. résszel, és ezen kívül már csak az évadzáró DUOLÓGIA van hátra, amit duplapremierként hozok. Addig is itt van a jabiimi hexológia lezárása. Jó olvasást:

Konfliktusos mészárlás

' A játék vége nem mindig győzelemmel, vagy vereséggel végződik '

 Elhárítás. A köztársaság benyomult a Jabiim fényes pusztájába, és felforgatta azt. Dooku gróf azért elment a bolygóra, és míg előkészítette a védelmet, addig a köztársaság már a fpvárost fogja hamarosan bevenni. Ám ez nehézségekkel fog rájárulni.

   Első támadás
 

Cody lelő egy-két droidot, majd fedezékbe vonul a társaival. Onnan lövik a közeledő droidokat. Mundi kivéd egy lövést, aztán átugrik a droidok közé, ahol nyugodtan apríthat. Obi-wan is ugyanezt teszi. Eközben az at-rt -k megjönnek. A droidok előre akarnak vonulni, ám most kereszttűzbe kerültek. A jedik eközben szépen aprítják a droidokat. A lövegek is tüzelnek. A droidok nem bírják sokáig, de aztán megjelennek az RM-D1 -sek, akik visszaszorítják a klónokat. Ahsoka az egyik hegyről figyeli az eseményeket, és amikor parancsot kap rá, hogy támadhat, leugrik, és épp egy tankra ér. Bemegy, és szétdarabolja a droidokat. Végezetül a klónok is megjelennek Jet Peck -kel a hátukon, és elkezdik a droidokat vadászni. ( he-he. ) A droidok már majdnem elfogynak, amikor pár kommandósdroid jelenik meg, és persze pár repülő droid. Obi lekaszál egy kommandóst, aztán látja a vert helyzetet, és így visszavonulót fúj. Mundi is ezt látja helyén valónak, mivel a fővárost egy erőd veszi körbe, és azokon a tornyokon néhány lyuk van, ahonnan droidok lőnek. ( mint a rendes tcw 3. évad 1. részében, csak kicsinyítve. ) Hamar kiürítik a főváros körüli utat, majd elindulnak vissza a legközelebbi támaszponthoz, ahol Anakin is lábadozik.
 A támaszponthoz néhány gunship száll le, majd azokból klónok jönnek ki. A toronyban eközben Anakin lép be. Obi-wan megkérdezi, hogy jobban van-e, mire Anakin rábiccent. Ő is megkérdezi, hogy jól sikerült -e az ostrom. Mundi felsóhajt, és kijelnti: Nem, sőt vesztettek egy kis előnyt. Anakin egy kicsit meghökken, de azért még lábon áll. Ekkor bejön Ahsoka is, és elmondja: Azonosította a fővárost, és talált egy gyenge pontot. Ekkor a három jedi ránéz.
 Dooku a fejleményeket kérdi a taktikai droidtól, aki azt feleli, hogy a jedik nem tudtak átjutni az erődön. Sőt, még be se tudtak törni. A gróf ennek örül, majd kapcsolatba lép mesterével, és elújságolja a hírt. Sidius örül ennek, és elmondja, hogy a győzelemhez egy jedi halála is kell. Dooku meglepődik, majd rábólint, és bontja a kapcsolatot.
  

Bejutás, és MÉSZÁRLÁS?
 

A klónok elfoglalták a helyüket. Anakin jelt ad Rex -nek, aki továbbítja a jelet Obi-nak. Ez így megy, amíg el nem érik Mundit. Mundi visszajelez, miszerint kezdődhet az elterelő hadművelet. Anakin rábólint, majd utasítja Rex -t, hogy kezdődhet a móka. Rex ekkor jelt ad az atrt -nek, hogy indulhatnak. Azok elindulnak. Összesen 30 db. Elkezdik lőni az erődöt. A tornyokban lévő droidok észreveszik ezt, és támadnak. Néháy RM-D1 -es droid jön ki az erőd egyik kapujából. Elkezdik lőni a futó klónokat. Egy-egy klónt eltalálnak, de a legtöbbjük áthatolt rajtuk. Majd elindul a második szakasz. Eközben Ahsoka, és Anakin az osztaggal elérik az erőd egyik rejtekhelyét, és rést ütnek ott. Amikor végeznek, Anakin, és Ahsoka bemegy, majd a közelben található droidokat lekaszabolják. Amikor már nincsen a közelben droid, az 501 -sek, és a többiek is megjelennek, majd bemennek a résen. Eközben még több droidot vonultatnak ki. A megmaradt lövegeket hátrébb vonszolják, közben az at-rt -k szépen darabolják a droidokat. ( ezt képzeljük el ... )
 Kettő droid megy el. Anakin kinéz az egyik sarokból, majd int egyet. A többiek elindulnak felfelé. Anakin, és Ahsoka addig balra mennek. Hamar elérik az irányítófülkét. Benyitnak. Ott néhány kommandósdroidot találnak. Azokat szétlövik, illetve szétszedik, majd Ahsoka elkezd valamit bepötyögni a gépbe, hogy az erőd majd leomoljon. Ám Anakin mellélép, és a fényszablyáját belevési a gépbe. A gép elkezd füstölögni, majd szétobban. Ekkor vörös riadót rendelnek el. Ahsoka megkérdezi, hogy: ' Mi lett volna, ha felrobbant volna ez a létesítmény? ' Anakin csak vállat von, majd elkezdenek visszafelé futni. Útközben találkoznak Obi -val, és Mundival, akik elvégezték a feladatukat. Hamar kiérnek, majd elkezdenek visszafelel futni. Amikor elérik azt a bizonyos pontot, megfordulnak. Az erőd elkezd felrobbanni. A túloldalon lévő jabiimi lakosok a fejükhez rakják a kezüket, és ijedve össze-vissza futkároznak.
 A klónok bevonulnak a fővárosba. Lelövik a kiváncsi nézőket. Obi-wan megparancsolja, hogy nézzenek meg minden zugot, addig ő megnézi a főépületet. A többiek bólintanak, majd látjuk, hogy több részre oszlanak szét.
 A klónok eljutnak egy kocsmáig. Anakin, és Ahsoka benyit oda, majd bemennek a klónokkal. Ott sok bűnöző van. Sokuk pedig nem jabiimi. Anakin megparancsolja nekik, hogy menjenek el. Azok csak nevetnek, és szórakoznak tovább. Anakin ekkor parancst ad a klónoknak: tüzelés. Majd aktiválja fénykardját, és nekiront a bűnözőknek. A klónok is elkezdenek tűzelni. Azok megijednek, és némelyikük tüzelni kezd vissza. Anakin a fénykardjávl átszúr néhány jabiimit, majd le is vág egyet. ( azaz a fejét ) Ahsoka viszont csak ott van, és nézi a mesterét, na meg a klónokat. Anakin eközben darabolja a bűnözőket. A bűnözők kisebbsége azért ki tud menekülni egy rejtett ajtón. Felszállnak a hangárban a saját hajójukba, és elindulnak kifele. Az űrben a köztársasági cirkálók tüzelnek rájuk. Az egyik hajóban épp Bossk van, na és Aurra. Bossk vezeti a Slave 2 -t. Néhány lövés elől kikanarodik, majd egy csodák fordulatot vesz. Aurra eközben beül a lövő fülkébe, és elkezdi lőni a köztársaság ágyúit. Egy-egy ágyút úgymond eltalál, de nem az egészet. Bossk szépen manőverezik, majd amikor már szabad az út, hiperűrugrásba lépnek. Nem csak ők, hanem a maegmaradt bűnözők is. Bossk hátradöl, és kifújja magát. Aurra megdicséri, és elmondja, hogy akkor elvihetik a fejet a megbízónak.
 Obi-wan belép az ajtón. A klónok kint maradnak. Hamar eléri az újabb ajtót, ami egy lift. Bemegy, mire a lift elkezd felfele menni. Amikor felér, egy ismerős hangot hall: ' Lám, lám, Obi-wan Kenobi. Rég láttalak. ' Obi megfordul, és látja, ahogy Dooku kivont fénykarddal áll tőle néhány méterre. Visszaköszön: ' Én is rég láttalak, Dooku. ' A gróf felnevet, majd megkérdezi, hogy hol van Skywalker. Kenobi vállat von, majd kijelenti, hogy harcol, de hamar ideér, ha Dooku úgy akarja. Dooku is vállat von, és felemeli a kardját, aztán erővillámokat küld a jedire, de az hárítja őket. Majd látjuk, hogy Obi-wan megindul, és összeakad a két fénykard.
 Anakin lefegyverezi a kocsmárost. Megmondja, hogy le van tartóztatva. Az ijedve dodog, majd összeesik. Ahsoka megkérdezi mesterét, hogy mit művelt. Anakin szétnéz, és kifújja a levegőt: ' Azt, amit mindenki szokott csinálni. ' Ahsoka: ' De te gyilkoltál, és a klónok is ártatlan életeket öltek meg. ' Anakin odamegy hozzá: ' Ártatlan életek? Ahsoka. Nézz körül. Ez egy roncstelep. ' Ahsoka: ' Igen az. Most már az. ' Anakin csak vállat von, és elindul. Rex odamegy Ahsoka -hoz, és leveszi a sisakot: ' Sajnálom. A parancs, az parancs. Tényleg nagyon sajnálom. ' Majd elindulnak Anakin után. Ahsoka pedig ott marad egyedül.
 Dooku kivédi a csapást, majd hárít egy újabb sorozatot. Majd erővillámokat küld obira, csak az elterelés kedvéből. Sikerül is. A gróf ekkor rácsap Obi -ra, ám ő hárítja a csapást. Ekkor megjelenik három kommandósdroid. Dooku eltaszítja obit, majd egy rejteken át felszáll a hajójára, és elhagyja a bolygót. Obi-wan a kommandósdroidokkal van most elfoglalva. Kivéd néhány lövést, majd az erővel összemorzsolja a három droidot. Ám újabb droidok érkeznek, ezúttal 6 db magnaguard. Obi-wan levág egyet, majd rátámad egy másikra, ám egy magna megsebesíti. Aztán három odamegy hozzá, és megsokkolják obt. Ekkor megjelenik Anakin, aki felugrik az egyik falra, és az erővel széthúzza a magna -kat. Aztán mindet lekaszabolja. Obi felkel, és megköszöni a segítséget. Beérkeznek Ahsoka -k. És Mundi is. Obi-wan elmondja, hogy szép győzelmet arattak. Mundi rábólint. Ekkor Dooku hologramja jelenik meg. Elmondja, hogy most győztek, ám sok bolygó van még, amit meg tudnak szerezni. Anakin mérges, ám elmondja, hogy meg fogják őt állítani. Dooku felnevet, majd kikapcsol. Mundi megmondja, hogy ilyen győzelmet sohase arathattak volna. Obi-wan bólint, majd megmondja Codynak, hogy intézkedjen a népről. Cody vigyázba áll, majd elmegy. A jedik pedig elindulnak kifele. A klónok pedig utánnuk.

Vége
Nos, nem ez lett volna a vége, de lealább így kijött (szerintem) az a majdnem 22 perc. De azért értékelhetitek:
Szerintetek:-%
__________________________________________________________________________________

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://theclonewarstortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr433630138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása